Avril Lavigne a családjáról
"Szüleim gyerekkoromban vallásosan és nagyon konzervatíz szabályok között neveltek. Sokáig úgy éreztem, mindenkébben ki kell törnöm ebből, és körülbelül hétéves koromig mindent meg is tettem, hogy kikészítsem őket! Az igazi cinkostársam a bátyám, Matt volt, aki rengeteg balhéból kihúzott és mindig falazott nekem. Amikor az iskolában a csúfolodások céltáblája lettem, mert én voltam a legalacsonyabb és nekem volt a legvastagabb szemüvegem, akkor tudatosult bennem, hogy csak a családomra számíthatok. Emlékszem, már két hét után gyűlöltem a sulit, ezért folyamatosan lógtam. Aztán egyszer a nagyapám meglátott az utcán, amint egy padon sírtam, és elbeszélgetett velem. Őszintén elmondtam neki, hogy mi bánt. A szüleim persze azonnal kivettek az iskolából, és attól kezdve egy magánsuliba jártam, ahol színészet és ének fakultációra jelentkeztem. Nagyon szerettem, és a tanáromnak köszönhetően több tehetségkutató versenyen is részt vettem. Végre a saját lábamra álltam, és már nem csak a bátyámat utánoztam. Addig ugyanis azt csináltam, amit ő, azaz a jéghokin és a kosárlabdán kívül semmi más nem érdekelt. A dalokkal azonban egy egészen új szakasza kezdődött az életemnek! Megtanultam kezelni a hangomat, és rájöttem, hogy a dalírás olyan, mint egy nagymosás, kitisztítod magadból a gondolatokat és az érzéseket. Szuper dolog, nekem rengeteget segített és segít most is. Amikor 2003-ban meghalt a nagyapám, éppen Dublinban koncerteztem, és sajnos nem tudtam elmenni a temetésére. Nagyon fájt, hogy elveszítettem. A sírjánál töltött órák után írtam a Slipped Away című dalt, és megfogadtam, én is olyan családot szeretnék, amilyen nekem van, mert tudom, hogy nélkülük semmi sem sikerült volnak!"
|